dús fűben, öles fák alatt
csendes tanítások Zhang ErYu Mestertől
csendes tanítások Zhang ErYu Mestertől
... szemében olykor szomorúság, olykor öröm tükröződik. Csendes útmutatásai által a régi Kína bölcsessége elevenedik meg, mely az autentikus harcművészetben ölt testet. Mikor gyakorlok, magamon érzem figyelmét, szigorúságát és egyben kedvességét, mellyel igazítja az apró mozzanatokat. Tisztelettel és alázattal gyűjtöm hát össze azokat az apró tanításokat, amelyek Neked is épp úgy segíthetnek, mint akkoriban nekem. LinJi YiXuan apát így szólt egyszer tanítványához: „… szellemi maradványokat nem kell felkutatnod, fiam. Nem kell cserepeket gyűjtögetned és őrizgetned. Mestereink szellemi maradványai más alakban köztünk vannak. Fújják szét a felhőket, mossák az eget. Nyitják-csukják a messzeséget. Velük lélegzel, röptetik lelked. S épp ez lesz majd egyszer teveled. Mert a te szellemi létezésed sem oly rövid, mint életed…”. Célom csupán annyi, hogy Zhang ErYu Mester bölcsességét megismerve, általa megértsd a kínai harcművészet csodálatos lényegét.
Zhang Mester szereti a fákat. Szeretni nézni a leveleket, a táncukat a nyári szélben. Régebben láttam, ahogy tenyereit a törzsükre helyezi, majd felnéz és elmosolyodik. A Fák és Zhang Mester jó barátok. Eszembe jutott egyik szűkszavú beszélgetésünk, mert Ő keveset beszél. - Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához - említette egyszer - A gyakorlás során a körülmények és a környezet együttesen hat a gyakorlóra, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. Megmutatta Nekem: a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Türelem Mester és Tanítvány, Tanítvány és Tanítvány közt.
Zhang Mester szereti a fákat. Szeretni nézni a leveleket, a táncukat a nyári szélben. Régebben láttam, ahogy tenyereit a törzsükre helyezi, majd felnéz és elmosolyodik. A Fák és Zhang Mester jó barátok. Eszembe jutott egyik szűkszavú beszélgetésünk, mert Ő keveset beszél. - Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához - említette egyszer - A gyakorlás során a körülmények és a környezet együttesen hat a gyakorlóra, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. Megmutatta Nekem: a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Türelem Mester és Tanítvány, Tanítvány és Tanítvány közt.
***
"tudat, gyakorlás, tapasztalás, bölcsesség"
- A legnagyobb kincsünk a tudás, mely a tapasztalás nyomán keletkezik. A tapasztalás pedig a cselekvéssel jön létre akkor, ha a tudat felfogja a változást. A gyakorlás és a tapasztalatok akár egy erős ház erős gerendái. Egy gerenda azonban nem tartja meg a házat.
Ha tudni akarod az Utat, hát azokat kérdezd, akik már visszafelé jönnek. De egyáltalán jön valaki visszafelé?
***
... gyakorlás. eltévedés. haza találás...
Lassú kortyokban szürcsölte azt a borzalmas teát, melyet én magam készítettem Zhang Mesternek bízván abban, hogy a tiszteletem jeleként fogadja. Lassan szürcsölte, szinte hallottam az apró elhaló kortyokat. Aznap megint sokat gyakoroltam. Épp egy yin tolás csípőtechnikája járt az eszemben, mikor hirtelen felköhhentett a Mester. Szinte olyan volt, mintha tudná és érezni mit gondolok, s jelzi, kár az erőlködésért.
- A gyakorlás gyakorlás. Minden gyakorlás más. Olyan ez, mint egy kanyargó ösvény. Térj le róla! Térj le róla és találj rá önmagadra, saját gyakorlásodra - mondta. Majd halkan hozzátette: - Persze, fiam, mehetsz a kitaposott úton is. Azonban úgy érzem, elég tudás van már a birtokodban, hogy olykor olykor az ismeretlen felé vedd az irányt. Ha így teszel, nem téveszted szem elől az igazi ajándékot, a csodát, mely benned lakozik: az eltévedés mámorító varázslatát, amikor letérsz az Útról, és a felfedezés örömét, amikor visszatérsz, és rátalálsz magadra, a saját gyakorlásodra.
***
... nem lettünk nagyobbak...
… egy esti séta alkalmával Zhang Mester a csillagokat nézte. Felfelé tartottunk egy domboldalon, körülöttünk a kökény és a bicske bokrok apró levelei lágyan ringatóztak. A Mester meg-megállt, és nézte a Csillagokat. Én Őt. Furcsa és szokatlan volt az érzés, mely belőle áradt. Volt a lényében valami különös, valami megfoghatatlan. Ekkor mondta el nekem a Holdra mutató ujj, és a Hold chan történetét. Csodaszép volt. Az Ég, a Hold, a Csillagok, melyek körbe vettek minket. A végtelen (az igazi tudás v. a Legvégső Tanítás) ott kezdődik, amikor kezünkkel elérjük a csillagokat és észrevesszük, hogy nem lettünk nagyobbak – tette hozzá halkan.
***
Szeret dúdolászni
Zhang Mester szeret dúdolászni. Dúdolászni, dúdolva sétálgatni. Szerintem ennek soha sincs célja, Ő nem megy sehova. Csak sétál, és eljut innen oda. Aztán hátrafordul, élesen vágott, jóságos szemében pedig megcsillan valami, amit máig keresek. Mosolyra húzza száját, két marokkal lazán gatyán fogja magát - megrántja felfelé - majd dúdolni kezd és elindul. Sétál. Karjait hátafogja, feje szinte a felhőket súrolja. Ilyenkor úgy látom: a Mester szeret dúdolászni.
***
Csínján a dicsérettel!
Egy kínai mondás szerint a „túlzásba vitt dicséret a legnagyobb sértés”.
Szeretem nézni, ahogy a Mester gyakorol. Karjai lazák, ahogy a teste is, szinte ráhajlik, együtt mozog a lágy szellővel. A körkörös mozgás, az elvezetések és az erőderék csodálatos összhangja szinte láthatatlanná teszi; megfoghatatlan, védhetetlen. A nem erőszakos, inkább engedő formák és technikák egymásból születnek, nincs szem, sem tudat, mely egyszerre lenne képes felfogni ezek valódi lényegét. Azt hiszem, ez volt az, amely akkor, annak idején magával ragadott. Mikor a Mestert saját gyakorlásáról kérdeztem, szinte sohasem válaszolt, vagy igen szűkszavúan. Nem szerette, ha dicsérem, Ő sem igen dicsért. Hát én sem dicsérek. Zhang Mester egyszer úgy vélekedett, hogy ha Őt dicsérték, vagy magasztalták, menten úgy érezte magát, hogy nincs nála ostobább a világon. Mert valamit biztosan elrontott....
Szeretem nézni, ahogy a Mester gyakorol. Karjai lazák, ahogy a teste is, szinte ráhajlik, együtt mozog a lágy szellővel. A körkörös mozgás, az elvezetések és az erőderék csodálatos összhangja szinte láthatatlanná teszi; megfoghatatlan, védhetetlen. A nem erőszakos, inkább engedő formák és technikák egymásból születnek, nincs szem, sem tudat, mely egyszerre lenne képes felfogni ezek valódi lényegét. Azt hiszem, ez volt az, amely akkor, annak idején magával ragadott. Mikor a Mestert saját gyakorlásáról kérdeztem, szinte sohasem válaszolt, vagy igen szűkszavúan. Nem szerette, ha dicsérem, Ő sem igen dicsért. Hát én sem dicsérek. Zhang Mester egyszer úgy vélekedett, hogy ha Őt dicsérték, vagy magasztalták, menten úgy érezte magát, hogy nincs nála ostobább a világon. Mert valamit biztosan elrontott....
***
Faluépítés
Gyönyörű nyarakat éltünk meg együtt. Eszembe jut egy újabb apró történet - ezúttal az elmúlásról. Történ egyszer - mikor először építettünk FALU-t -, a Mester elé siettem.
- Gyere Mester! - kértem izgatottan - Gyere Mester, gyere velem egy pillanatra! Ő nem tiltakozott, hisz' Ő is volt fiatal, jól ismerte ezt a lelkesedést.
- Ezt nézd! Elkészült! A cölöpök és hidak, a kötelek mind a helyükre kerültek! A patak két partját ez a szép rönk köti össze, belőle ágak, s levelek sarjadnak - olyan, mint egy szép korlát - mutattam nagy büszkén többnapi munkám kecses gyümölcseit - Az akácfák és virágokkal teli dús bodzabokrok ... igen, nos kelet felé ringatóznak a szélben! – igen elégedett voltam. A Mester körbenézett, megérintette az eszközöket, megtekerte egyszer a forgócölöpöt. Úgy láttam, lenyűgözte a szépség és egyszerűség, az eszközök használhatósága. Talán ennyi idős korában Ő maga sem tudott volna jobbat (és szebbet) létrehozni. Majd felém fordult és azt mondta:
- Tényleg szép - mondta kicsit egykedvűen - az eszközök, a cölöpök, a bokrok, a patak: mind a helyükön vannak. Ámde a fák és bodzabokrok… mi lesz, ha holnap már más szelek fújnak? Zhang Mester ezzel magamra hagyott, majd hosszú ideig nem szólt hozzám többet.
- Gyere Mester! - kértem izgatottan - Gyere Mester, gyere velem egy pillanatra! Ő nem tiltakozott, hisz' Ő is volt fiatal, jól ismerte ezt a lelkesedést.
- Ezt nézd! Elkészült! A cölöpök és hidak, a kötelek mind a helyükre kerültek! A patak két partját ez a szép rönk köti össze, belőle ágak, s levelek sarjadnak - olyan, mint egy szép korlát - mutattam nagy büszkén többnapi munkám kecses gyümölcseit - Az akácfák és virágokkal teli dús bodzabokrok ... igen, nos kelet felé ringatóznak a szélben! – igen elégedett voltam. A Mester körbenézett, megérintette az eszközöket, megtekerte egyszer a forgócölöpöt. Úgy láttam, lenyűgözte a szépség és egyszerűség, az eszközök használhatósága. Talán ennyi idős korában Ő maga sem tudott volna jobbat (és szebbet) létrehozni. Majd felém fordult és azt mondta:
- Tényleg szép - mondta kicsit egykedvűen - az eszközök, a cölöpök, a bokrok, a patak: mind a helyükön vannak. Ámde a fák és bodzabokrok… mi lesz, ha holnap már más szelek fújnak? Zhang Mester ezzel magamra hagyott, majd hosszú ideig nem szólt hozzám többet.
Kelts életre valamit.
Lásd és érezd, ahogy az növekszik,
és ahogy eggyé válsz vele.
Hallgasd meg, mit suttog a füledbe.
Csorduljanak ki könnyeid,
mikor másnapra elmúlik.
Lásd és érezd, ahogy az növekszik,
és ahogy eggyé válsz vele.
Hallgasd meg, mit suttog a füledbe.
Csorduljanak ki könnyeid,
mikor másnapra elmúlik.
***
Úszni a mezőn! (?)
Zhang Mester nagyon szereti a sétát. Egy késő délután, mikor már a nap lenyugvóban volt, az erdőben sétálgattunk. Átkeltünk az egyik búzatáblán, nézve a messzeségben - a patak túlpartján, domb tetején álló öreg istállót. A teheneket épp kihajtották az esti legelésre. A Mester megállt, megigazította lenge ruházatát, majd hirtelen azt mondta:
- ezen a réten nem lehet megtanulni úszni! - mondta oly módon, minta hirtelen megvilágosodott volna és ez lenne a Végső Tanítás.
- persze - mondtam neki, de nem értettem mit akar ezzel mondani.
- úszni szükséges... - folytatta, majd elindult a távoli istálló felé.
Én nem értettem, mit is akart ezzel mondani, de úgy éreztem, jobb csöndben maradnom. Pár perc után aztán kifejtette:
- még ha úgy gondolod olykor, hogy soha nem lesz rá szükséged, s éppen ezért felesleges. Ha egy csónakból a vízbe esel, már késő bepótolni ezt a mulasztását. Tudod, talán épp ezért nem létezik fölösleges tanulás. Minden tapasztalatból tudás válik, és minden tudás bölcsességgé érik. Mikor gyakorolsz, akkor azt tedd teljesen, amennyire csak tudod. A harcművészetre, ezekre a tapasztalatokra és tudásra minden embernek szüksége van. Ebben minden bölcsesség benne van, ezért kell helyesen gyakorolnod.
a gondolatok szavakká lesznek vigyázd a gondolatokat, ne ragadd meg azokat... a szavak tettekké alakulnak ha nem szükséges, ne beszélj, ne harsogj hát! a tettek alkotják szokásaidat gyakorolj... ennyi kell csupán. a szokásod személyiségeddé lesz a tapasztalatok bölcsességgé érnek a személyiség pedig a sorsod. Tanítványból Mester lesz...
Aztán megértettem, "ezen a réten nem lehet megtanulni úszni" ... annyit jelent, tanulni sohasem késő. Légy nyitott!
- ezen a réten nem lehet megtanulni úszni! - mondta oly módon, minta hirtelen megvilágosodott volna és ez lenne a Végső Tanítás.
- persze - mondtam neki, de nem értettem mit akar ezzel mondani.
- úszni szükséges... - folytatta, majd elindult a távoli istálló felé.
Én nem értettem, mit is akart ezzel mondani, de úgy éreztem, jobb csöndben maradnom. Pár perc után aztán kifejtette:
- még ha úgy gondolod olykor, hogy soha nem lesz rá szükséged, s éppen ezért felesleges. Ha egy csónakból a vízbe esel, már késő bepótolni ezt a mulasztását. Tudod, talán épp ezért nem létezik fölösleges tanulás. Minden tapasztalatból tudás válik, és minden tudás bölcsességgé érik. Mikor gyakorolsz, akkor azt tedd teljesen, amennyire csak tudod. A harcművészetre, ezekre a tapasztalatokra és tudásra minden embernek szüksége van. Ebben minden bölcsesség benne van, ezért kell helyesen gyakorolnod.
a gondolatok szavakká lesznek vigyázd a gondolatokat, ne ragadd meg azokat... a szavak tettekké alakulnak ha nem szükséges, ne beszélj, ne harsogj hát! a tettek alkotják szokásaidat gyakorolj... ennyi kell csupán. a szokásod személyiségeddé lesz a tapasztalatok bölcsességgé érnek a személyiség pedig a sorsod. Tanítványból Mester lesz...
Aztán megértettem, "ezen a réten nem lehet megtanulni úszni" ... annyit jelent, tanulni sohasem késő. Légy nyitott!
***
Ha már voltál a FALU -ban, tudod, milyen szép is arrafelé a Bakony. Mennyire zöldek a fák, és milyen sebes a völgyben a patak. Emlékszel a ciripelő dús fövenyre, a három hatalmas rétre, amelyet átszelve a mogyoróbokrok tövében forrás fakad. Az öles fák takarta meredek hegyoldalon lassan lépkedve, szinte hangtalanul jött Zhang Mester, aki - mint tudjuk, szereti a sétát. Kis faág volt a kezében, melyet ujjaival morzsolgatott. Leért a tisztásra, majd a patak felé indult. Lenn, a parton befészkelte magát az egyik fa törzse mellé, hátrahajtotta fejét, lehunyta szemét. Mikor észrevettem, hol időzik, a közelben én is kerestem egy kényelmes helyet a fűben. A Mester korábban mondta, hogy gyakorolni így is lehet. Hát - gondoltam, kipróbálom; lehunytam a szemem, és elkezdtem gyakorolni.
- Mester! - törtem meg a csendet pár perc után - jól gyakorlok? Így most jó? Gondoljak-e valamire, vagy elég, ha csak lélegzem.
- egyetlen tiszta gondolat többet ér, mint akárhány ima, sztúpa, áldozat. Az emberben ott van a Tökéletesség. Mindenki bízhat benne, hogy megtalálja. E Tökéletesség lehetősége teszi az embert emberré. Vigyázz! lehetőség ez... Van, aki keresi, van, aki tanulja, van aki meg akarja venni és van, aki csak teszi a dolgát és ráakad. Aki rálelt, megtalálta a kaput, és beléphet Buddha birodalmába. Ha előre haladtál a gyakorlásban, jobb, ha mással is törődsz. Egy ponton túl, nincs megállás, mert még többet akarsz majd. Minél inkább így van ez, annál inkább kerülsz messze a lényegtől.
- Mester! - törtem meg a csendet pár perc után - jól gyakorlok? Így most jó? Gondoljak-e valamire, vagy elég, ha csak lélegzem.
- egyetlen tiszta gondolat többet ér, mint akárhány ima, sztúpa, áldozat. Az emberben ott van a Tökéletesség. Mindenki bízhat benne, hogy megtalálja. E Tökéletesség lehetősége teszi az embert emberré. Vigyázz! lehetőség ez... Van, aki keresi, van, aki tanulja, van aki meg akarja venni és van, aki csak teszi a dolgát és ráakad. Aki rálelt, megtalálta a kaput, és beléphet Buddha birodalmába. Ha előre haladtál a gyakorlásban, jobb, ha mással is törődsz. Egy ponton túl, nincs megállás, mert még többet akarsz majd. Minél inkább így van ez, annál inkább kerülsz messze a lényegtől.
***
Ösvény felé tartunk, vagy már Azon járunk?
Zhang Mester szereti a sétát, az andalgást. Séta közben szemlélődik, nézi a világ apró változásait. Régebben magam is elkísérhettem Őt egyszer - egyszer, ekkor tanította meg a SanPu GaoShan gyakorlatát. Egyik alkalommal, miközben közösen andalogtunk, csendesen figyeltük az apró változásokat. Ekkor azt tanította, vegyem észre az élet legegyszerűbb dolgait. Ha eszek, jár a szám, és ezernyi gondolat cikázik a fejemben. Ha iszok, még mértéktelen vagyok, és sosem gondolom végig, mekkora kincs is az. Ráadásul a gondolatok ekkor sem távoznak tőlem. Amikor aludni próbálok, gyakran hosszú órákig nem takar be az álom szárnyaival; mert a nappali gondok emésztenek.
- Az emberek folyton rohannak, és sosincs idejük arra, hogy egyszerre egy dolgot tegyenek, de azt minden erejükkel. Akartam még ma tanítani neked valami mást is - mondta Zhang Mester - de azt elfelejtettem... - mondta Zhang Mester, miközben kezét a hátamra téve kísért hazafelé...
- Az emberek folyton rohannak, és sosincs idejük arra, hogy egyszerre egy dolgot tegyenek, de azt minden erejükkel. Akartam még ma tanítani neked valami mást is - mondta Zhang Mester - de azt elfelejtettem... - mondta Zhang Mester, miközben kezét a hátamra téve kísért hazafelé...
***
Téli séta és az akác
Zhang Mester sok időt töltött sétával. Szerette a sétát. Úgy vélem, ekkor is meditált. Csendesen szemlélte a környező virágok, növények apró változásait. Ilyenkor talán eltöprengett saját életének jelentéktelennek tűnő rezdülésein. Zhang Mester sok időt töltött azzal, hogy sétálgasson. Egyik évben nagyon hideg volt a tél. A zord időjárás sem tántorította el Zhang Mestert szokásos sétáitól. Hátrakulcsolt kezekkel, ruganyos léptekkel olykor mezítelen lábbal andalgott a havas-fagyott ösvényeken kopár sziklák és fák alatt. Egyik alkalommal épp egy farönkön csücsült nézve a jég alatt rohanó patak élesen fodrozódó vizét, mikor megláttam őt. Láttam, hogy fázik, s mintha fagyott könnycseppeket fedeztem volna fel arcán.
- Menjünk Mester – szóltam csendesen - fázol. Menjünk.
- Nézd az akácfát. – szólt, és hosszú ujjával a mellette lévő akácfára mutatott. Pár napja még apró virágok voltak az ágain, most már megint elfagyott minden.
- …de Mester… hamarosan újra tavasz lesz.
- Igazad van… nos, hát akkor talán menjünk.
Zhang Mester felállt a farönkről, a havas-fagyott ösvényen elindult a kisváros felé. Mintha valahogy a szokottnál is több fehér szőrszálat látni hosszúszálú, vékonyka szakállában.
Minden nap ajándék, melyről csak találgatni tudjuk, hogy kitől adatott. Minden nevetés kincs, melyről csak sejteni tudjuk, hogy miért is cseng oly tisztán. Minden találkozás maga az Élet, s erről jóformán el sem töprengünk...
- Menjünk Mester – szóltam csendesen - fázol. Menjünk.
- Nézd az akácfát. – szólt, és hosszú ujjával a mellette lévő akácfára mutatott. Pár napja még apró virágok voltak az ágain, most már megint elfagyott minden.
- …de Mester… hamarosan újra tavasz lesz.
- Igazad van… nos, hát akkor talán menjünk.
Zhang Mester felállt a farönkről, a havas-fagyott ösvényen elindult a kisváros felé. Mintha valahogy a szokottnál is több fehér szőrszálat látni hosszúszálú, vékonyka szakállában.
Minden nap ajándék, melyről csak találgatni tudjuk, hogy kitől adatott. Minden nevetés kincs, melyről csak sejteni tudjuk, hogy miért is cseng oly tisztán. Minden találkozás maga az Élet, s erről jóformán el sem töprengünk...
***
... mint jó kabátot, hűs szélben öltöm fel Tanítványom mosolyát - gondolta egyszer Zhang Mester
***
A Mester Temploma
Zhang Mester nem sokat mesélt gyermekkoráról, igaz, én sem kérdeztem. Úgy tudni, a harcművészetet nagyapjától tanulta, aki neves Mester volt akkoriban. Barátai közt számos kungfu mester és szerzetes is volt, így Zhang Mester kiváló, nagy tudású szerezetesek oldalán ismerhette meg a buddhista filozófia és szemlélet legapróbb részleteit. Mikor a Hajlékony Munka Stílusáról kérdeztem, sokszor csak annyit válaszolt: Nehéz utam volt, de most végre bölcs falak közt meditálok... Ezért hát büszke vagyok e hagyatékra, remélve, hogy egyszer magam is így érezhetek.
***
El a Kolostorból!
Zhang Mester megpihent, dús fűben öles fák alatt... s épp oly kedve volt, hogy kicsit beszélt magáról - amelyet szinte sohasem szokott...
- Fiatal koromban sok kolostorban, sok kiváló Mesternél jártam, tanulhattam. ... Szerencsés voltam, hiszem apám és nagyapám révén szinte mindenhova könnyen bejutotam, szeretettel fogadtak. A Tíntásom azonban mindenhol nagyon szigorú volt, mely Kínában a család iránti tisztelet kiváló jele. Az a reggel semmiben sem különbözött a többi reggeltől. Korán keltem, mert szerettem nézi a felszálló párát a fenyőerdők felett. Mesteremmel nekiláttunk a reggeli gyakorlásnak és az evésnek. Emlékszem, zavart voltam azon a reggelen. Nagyrabecsült Tanítóm korábban minden rendelkezésre álló időt kihasznált, hogy okítson és leckéztessen – de már jó ideje csöndben volt. Nem szólt egy szót sem. Estig gyakoroltam, a mesterem semmiféle feladatott nem adott. Az ilyen időszakokat mindig az elmélyülésnek szenteltem. Nagyra tartottam a pihenés minden lehetőségét, hiszen a Mester nehéz, kimerítő munkákat adott nekem. Sokszor oda se jött hozzám, szinte sohasem dícsért, sohasem méltatott. Leszállt az éj, lefekvéshez készülődtem.
A Mester odajött, és azt mondta nekem: „Pakold össze a holmid és menj el a kolostorból. Többé nem tudsz tanulni tőlem!” A lélegzetem is elállt. A mai napig élénken él emlékezetemben: ott álltam előte, kezembe a durva takaró, és szóhoz sem jutottam. Remegve, könnyeimmel küszködve összecsomagoltam amim volt, majd elhagytam a kolostort. Azon az éjjelen megértettem, hogy én is Mester lettem, és hogy ugyanazon a napon szörnyen magányossá is váltam. A Mester Tanítvány nélkül éppúgy nem élhet, mint a Tanítvány Mester nélkül. Az élet igazi nehézsége pedig abban áll, hogy rájöjjünk: mikor melyikek vagyunk...
- Fiatal koromban sok kolostorban, sok kiváló Mesternél jártam, tanulhattam. ... Szerencsés voltam, hiszem apám és nagyapám révén szinte mindenhova könnyen bejutotam, szeretettel fogadtak. A Tíntásom azonban mindenhol nagyon szigorú volt, mely Kínában a család iránti tisztelet kiváló jele. Az a reggel semmiben sem különbözött a többi reggeltől. Korán keltem, mert szerettem nézi a felszálló párát a fenyőerdők felett. Mesteremmel nekiláttunk a reggeli gyakorlásnak és az evésnek. Emlékszem, zavart voltam azon a reggelen. Nagyrabecsült Tanítóm korábban minden rendelkezésre álló időt kihasznált, hogy okítson és leckéztessen – de már jó ideje csöndben volt. Nem szólt egy szót sem. Estig gyakoroltam, a mesterem semmiféle feladatott nem adott. Az ilyen időszakokat mindig az elmélyülésnek szenteltem. Nagyra tartottam a pihenés minden lehetőségét, hiszen a Mester nehéz, kimerítő munkákat adott nekem. Sokszor oda se jött hozzám, szinte sohasem dícsért, sohasem méltatott. Leszállt az éj, lefekvéshez készülődtem.
A Mester odajött, és azt mondta nekem: „Pakold össze a holmid és menj el a kolostorból. Többé nem tudsz tanulni tőlem!” A lélegzetem is elállt. A mai napig élénken él emlékezetemben: ott álltam előte, kezembe a durva takaró, és szóhoz sem jutottam. Remegve, könnyeimmel küszködve összecsomagoltam amim volt, majd elhagytam a kolostort. Azon az éjjelen megértettem, hogy én is Mester lettem, és hogy ugyanazon a napon szörnyen magányossá is váltam. A Mester Tanítvány nélkül éppúgy nem élhet, mint a Tanítvány Mester nélkül. Az élet igazi nehézsége pedig abban áll, hogy rájöjjünk: mikor melyikek vagyunk...
***
madárként álmodva
„A vágyak kiüresítik a szívet, a vágytalanság újra megtölti.” (Kínai közmondás)
Zhang Mester azt álmodta, hogy egy öles faként magasodik az erdő fái fölé. Aztán igen furcsa álmok jöttek. A fehér hatalmas kavargó felhők közül büszke madár emelkedett ki végigszáguldva a hegyek csipkés gerince felett. A madár könnyűnek, gyorsnak és ügyesnek érezte magát, a végtelen alatta hevert. A kelő nap a szirtek közé szorult, a madár pedig alábukott a mélységbe.Hirtelen kitisztult előtte a világ, előtte egy hatalmas lótuszvirág, mely magasodott a csendes tükör csillogó síkja fölé. Megannyi szitakötő pihent levelein, a lótusz szirmai pedig édesen csalogatták a nap fényét. Hullám kelt a habokon, amint egy hal ugrott ki a tóból, majd hatalmas csobbanással visszatért a mélységbe. Ide-oda lengett virágteste, miközben hallgatta az örökkévalóság zenéjét a fodrozott vízen. Zhang Mester hirtelen felriadt. Aznap csukott szemmel járt-kelt, semmit sem evett, ivott, és senki sem értette, hogy mit mond; társai nem tudhatták: visszafelé beszél.
- Álmodunk és vágyakozunk – mert mindezek nélkül szegényebbek lennénk. Álmodni annyi, mint átváltozni; hiszen sosem álmodjuk azt, hogy alszunk, és álmodunk. Álmodunk, és értetlenül állunk a világ előtt, melybe álmodjuk magunkat. Álmodjuk, hogy nevetünk, és álmodjuk, hogy sírunk. Álmodjuk, hogy hatalmasok vagyunk, és álmodjuk, hogy porba hullunk. Álmodjuk, hogy élünk, és álmodjuk, hogy meghalunk. Álmodjuk, hogy az élet valóság, majd pedig hiszünk benne, hogy álmaink valóra válnak. Hiszünk, mert álmainkban hinni annyi, mint egész életünket álomban tölteni, s élni az életet, melyet álmodunk magunknak...
Zhang Mester azt álmodta, hogy egy öles faként magasodik az erdő fái fölé. Aztán igen furcsa álmok jöttek. A fehér hatalmas kavargó felhők közül büszke madár emelkedett ki végigszáguldva a hegyek csipkés gerince felett. A madár könnyűnek, gyorsnak és ügyesnek érezte magát, a végtelen alatta hevert. A kelő nap a szirtek közé szorult, a madár pedig alábukott a mélységbe.Hirtelen kitisztult előtte a világ, előtte egy hatalmas lótuszvirág, mely magasodott a csendes tükör csillogó síkja fölé. Megannyi szitakötő pihent levelein, a lótusz szirmai pedig édesen csalogatták a nap fényét. Hullám kelt a habokon, amint egy hal ugrott ki a tóból, majd hatalmas csobbanással visszatért a mélységbe. Ide-oda lengett virágteste, miközben hallgatta az örökkévalóság zenéjét a fodrozott vízen. Zhang Mester hirtelen felriadt. Aznap csukott szemmel járt-kelt, semmit sem evett, ivott, és senki sem értette, hogy mit mond; társai nem tudhatták: visszafelé beszél.
- Álmodunk és vágyakozunk – mert mindezek nélkül szegényebbek lennénk. Álmodni annyi, mint átváltozni; hiszen sosem álmodjuk azt, hogy alszunk, és álmodunk. Álmodunk, és értetlenül állunk a világ előtt, melybe álmodjuk magunkat. Álmodjuk, hogy nevetünk, és álmodjuk, hogy sírunk. Álmodjuk, hogy hatalmasok vagyunk, és álmodjuk, hogy porba hullunk. Álmodjuk, hogy élünk, és álmodjuk, hogy meghalunk. Álmodjuk, hogy az élet valóság, majd pedig hiszünk benne, hogy álmaink valóra válnak. Hiszünk, mert álmainkban hinni annyi, mint egész életünket álomban tölteni, s élni az életet, melyet álmodunk magunknak...
***
az Övek és az Elismerés
...elfáradtam. A Mester pedig csak ment, vagy épp hangtalanul suhant a dús fövenyen. Megmarkolta két oldalt nadrágját és egy erőteljes mozdulattal belerántotta magát. Ez egy olyan mozdulat amely mindíg eszembe jut akkor, ha övekről, bizonyítványokról, és egyéb oklevelekről kérdeznek.
... nincs színes övem. Soha nem érzem magam kevesebbnek ezért. A színes öv bizonyítvány csupán. Azonban ha nem tudsz adott pillanatban helyt állni, az öv nem fog segíteni ebben. Egy öv arra jó, hogy megtartsa a nadrágot!
... nincs színes övem. Soha nem érzem magam kevesebbnek ezért. A színes öv bizonyítvány csupán. Azonban ha nem tudsz adott pillanatban helyt állni, az öv nem fog segíteni ebben. Egy öv arra jó, hogy megtartsa a nadrágot!
***
Többet fáradozni!
Többet fáradozni!
Zhang Mester egy nap - talán kora délután lehetett - megpihent a dús fűben, öles fák alatt. Kimerítő gyakorlásom utolsó mozzanatait végeztem, mikor a Mester jelezte, nincs pihenés, mindent - ugyanazt, még egyszer meg kell csinálnom.
- soha nem szabad lemondani arról, hogy egy kicsit többet fáradozzunk, mert ezt vissza fogjuk kapni az élet ízében, magában az élményben, annak megélésében... - tette hozzá, majd hátát megtámasztva egy fa törzsével, álomba szenderült.
- soha nem szabad lemondani arról, hogy egy kicsit többet fáradozzunk, mert ezt vissza fogjuk kapni az élet ízében, magában az élményben, annak megélésében... - tette hozzá, majd hátát megtámasztva egy fa törzsével, álomba szenderült.
***
Üresség
Zhang Mester letette a poharat az asztalra. Forró vizet ivott most is, mint oly sokszor, mikor nincs kedve teát készíteni... Szomorú nak láttam, vagy legalább is nem volt jó kedve.
- Egy idő után nincs semmi... - mondta halkan. Olyanná leszünk, mint ez a pohár. Célunk azt volt, segítsünk a szomjazónak. Ha nincs több víz, az ürességgel válunk használhatóvá.
- Mit jelent ez, Mester - kérdeztem
- Semmi különöset. A gyakorlást folytatni kell, azonban jó, ha tisztában leszel azzal, hogy ne várj semmit. Mert minden benned van! Mert már minden megvan, csak ezt még most nem tudod. ...
Nem tudtam. Aztán mikor a közös gyakorlások alkalmával szétnézek, csak látom igazán - valóban akkor még nem tudtam. Vajon, tudom most? ... és te tudod? mi az Üresség?
- Egy idő után nincs semmi... - mondta halkan. Olyanná leszünk, mint ez a pohár. Célunk azt volt, segítsünk a szomjazónak. Ha nincs több víz, az ürességgel válunk használhatóvá.
- Mit jelent ez, Mester - kérdeztem
- Semmi különöset. A gyakorlást folytatni kell, azonban jó, ha tisztában leszel azzal, hogy ne várj semmit. Mert minden benned van! Mert már minden megvan, csak ezt még most nem tudod. ...
Nem tudtam. Aztán mikor a közös gyakorlások alkalmával szétnézek, csak látom igazán - valóban akkor még nem tudtam. Vajon, tudom most? ... és te tudod? mi az Üresség?
***
Felhők az Égen
Zhang Mester szereti az Eget. Ha teheti mindíg gyönyörködve szemlélődik a tovaúszó felhőkben. A felhőlesés az egyik kedvenc időtöltése. Nyárestén, megpihent a dús fűben, öles fák alatt, majd azt mondta:
- a Felhők, akár a gondolatok. Az Ég Kékje maga a Tudat....... és a felhők jönnek-mennek, mint a madarak az Égen. Vajon az Ég és a Felhők összetartoznak? - kérdezte, miközben ajka mosolyra húzódott...
- a Felhők, akár a gondolatok. Az Ég Kékje maga a Tudat....... és a felhők jönnek-mennek, mint a madarak az Égen. Vajon az Ég és a Felhők összetartoznak? - kérdezte, miközben ajka mosolyra húzódott...
Bejegyzések
