2008. június 25., szerda

Rizsleves

Shakjamuni herceg, mint Gótama a vezeklő hét álló esztendőn át kereste a megváltó gondolatot. Először tanítókhoz fordult, de nem volt elégedett az eredménnyel, mert nem vezetett a megismerésre és lelki megnyugvásra. Végül a Nérandsara folyó melletti erdőben telepedett le, és hat éven át meditált. A világtól eltávolodva, célja eléréséhez a legkegyetlenebb önsanyargatást választotta. Maga alá húzott lábakkal ülve, gondolatait erőszakosan egy pontra irányítva a legszigorúbb aszkézisban várta éveken át a megváltás pillanatát. Mivel ezzel sem ért célt, megtagadta magától az emberi test minden követelését, semmilyen táplálékot nem vett magához, folytonos főfájásban és lázban csont-bőrre soványodott. Egy napon ismeretlen emberi hangokat vélt hallani. Egy csónak úszott le lassan a folyón, benne öreg szitármester ült, s adott tanítványának tanácsokat. „Ha túl lazán hagyod a húrokat, hamisan szól a hangszer. Ha túl feszesre húzod, a húr elpattanhat. A középút a jó…” Gótama maradék erejét összeszedve a folyó felé indult. A csónak elhaladt, őt pedig utolsó ereje is elhagyta és összeroskadt. A végsőkig legyengült, csonttá soványodott embert meglátta egy pásztorlány. Egy csésze rizslevessel hozzásietett és megkínálta. Gótama elfogadta, és elfogyasztotta az egyszerű ételt, amitől kissé visszatért az ereje, s folytatta a fügefa alatt meditációját. E nap éjjelén érte el a hétesztendei keserves keresés, gyötrelmes vívódás és lemondás után a szívszakadva várt megvilágosodást. Szelleme egyre magasabb régiókba szárnyalva felismerte a dolgok végső összefüggését, a saját és valamennyi élőlény számtalan, korábbi újraszületését és létformáit. Felismerte a négy nemes igazságot: a szenvedést, a szenvedés okát, a szenvedés megszüntetését, és a szenvedés megszüntetésére vezető utat. E naptól nevezik Gótamát, a vezeklőt Buddhának („megvilágosodott”- nak, „felébredett”-nek), és ettől számítják a buddhisták a Mester pályafutását. Buddha megvilágosodásának napjáról immár 2500 éve minden évben a holdnaptár szerinti december 8-án megemlékeznek a buddhista kolostorok szerzetesei, és ma már a világ minden táján a buddhisták. A hagyomány szerint ezen a napon rizslevessel kínálják meg az embereket.

Nincsenek megjegyzések: