A folyó most a tengerhez ér,
a csónak visszafordul és tétován megáll,
még gyönge illat csupán a hajnali szél,
a sötét lombok közt majd hangjára talál,
többé nem aratok és nem vetek,
a Hold áttetsző, a felhők rejtelmes tusjelek,
rózsaszínt húz közéjük egy rikoltó madár,
a hegy felől itatós pára száll,
ablakomból messze kóborol a fény,
magányom serceg a tollam hegyén,
ébred a világ, és én talán meghalok,
játékos szellő, majd hajtsd be az ablakot!
... ezt gébicsnek köszönhetem...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése